Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Falumúzeum

20170929_112520.jpg2017. július 8-án nyitottuk meg hivatalosan a pályázati forrásból, és önerőből megvalósított falumúzeumunkat. A múzeum ötlete már sok-sok évvel ezelőtt felmerült mind Tóth Sándor volt iskolaigazgató, mind Arany Lajos volt önkormányzati képviselőnk elképzelései között. Tóth Sándor évtizedekkel ezelőtt már jó néhány régi relikviát összegyűjtött a közvetlen környezetében, amelyek sokáig iskolánkban voltak kiállítva. A múzeum konkrét elképzelése, mind helyszínileg, mind a megvalósítás terén Arany Lajos képviselő, és 20170929_112544.jpgVerebélyi Zoltán polgármester egyeztetéseinek és munkájának köszönhető. A célra alkalmas épületet pályázati pénzből újítottuk fel. Ezt a pályázatot és a felújítás munkálatait, majd az összegyűjtött anyag kiállítássá alakítását  koordinálta verebélyi Zoltán, a kiállítási tárgyakat pedig Arany Lajos gyűjtötte be a falubeliektől. A sok kiállítási tárgy mind a lakosság felajánlásaiból jött össze. Sajnos Arany Lajos az átadó ünnepséget már nem érhette meg, de önkormányzatunk  munkájának elismeréseként a múzeum falára elhelyezett márványtáblával tiszteleg az emléke előtt. A kiállítási tárgyak között 20170929_112918.jpgtöbbségében régi bútorokat, használati eszközöket, a gazdálkodáshoz használatos tárgyakat láthatunk a múlt századból, vagy még korábbról. Kialakításra került régi paraszti szoba részlet, konyha részlet .  Külön került kiállításra Arany Lajos személyes gyűjteményéből néhány tárgy, úgymint kardok, pisztolyok. Szintén a múzeum anyagát színesíti néhány mammut csont , így combcsont, örlőfog,csigolya  agyar, amely lelkes amatőr gyűjtő tulajdonaként kölcsönben szerepel nálunk. 

Az udvaron szintén találhatunk kiállítási tárgyakat, amelyek a mindennapi paraszti hétköznapokban voltak használatosak. Külön érdemes megemlíteni az Erdélyből származó ökrös szekeret, amely Arany Lajos özvegyének, Aranyné Steiner Mártának az ajándéka. 

Köszönjük minden felajánlónak, segítőnek, hogy településünk egy szép múzeummal gazdagodhatott! 

Múzeumunk minden érdeklődő előtt nyitva áll a hét munkanapjain

8 órától 16 óráig.

A múzeum csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. 

Bejelentkezés: 06-88-440-380

Képek:

20170929_112736.jpg

 

 

 

 

 

 

20170929_112907.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20170929_112938.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

20170929_112924.jpg

 

 

 

 

 

 

 

20170929_113033.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

20170929_113102.jpg

 

 

 

 

 

 

 

20170929_112554.jpg

 

 

 

 

 

 

 

20170929_112604.jpg

 

 

 

 

 

 

 

20170929_113151.jpg

 
 

 


Profilkép



Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Július / 2020 >>

Statisztika

Online: 3
Összes: 357027
Hónap: 8121
Nap: 360