Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyertes pályázataink

 

 Az elmúlt években több pályázaton is sikeresen szerepelt önkormányzatunk. A sikerek eredményeként tovább fejlődik, szépül településünk. A továbbiakban is próbálunk azokon a pályázatokon részt venni, amelyeknél az önerő előteremtése nem okoz gondot számunkra.

 

Nyertes pályázat: 

2020.

Óvodai sportpálya

A Magyar Falu Program keretén belül megépülhet óvodai sportpályánk. Köszönjük Kontrát Károly országgyűlési képviselő úrnak, hogy mindig támogatja településünket, Magyarország Kormányának pedig a támogatói döntést! Ennek előkészületei már megkezdődtek, remélhetőleg a megvalósítás is minél hamarabb megkezdődik.

Szolgálati lakás felújítása

A Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Szolgálati lakás című pályázati kiírásra benyújtott pályázatunk is sikeres volt. A Csajág Község Önkormányzata erre a célra 28 284 822 Ft összegű támogatást kapott, amelyből az egyik szolgálati lakásunk kerül felújításra. Örülünk,  hogy ez a tervünk is megvalósulhat, hiszen mindig is nagy szükség volt a szolgálati lakásainkra. A felújítás elkezdődött és év végére befejeződik.

 

Helyi identitást és közösségi együttműködést segítő fejlesztés- zöldhulladék kezelési program

 

infoblokk_kedv_final_rgb_ka.jpg

bbkk-logo.jpg

 

2019.

 

 MAGYAR FALU PROGRAM NYERTES PÁLYÁZAT

Legújabb nyertes pályázatunk a Magyar Falu Program keretén belül, a Nemzeti és Helyi identitástudat erősítése nevezetű pályázat. Az elnyert támogatási összeg 22.796.296 Ft, amely tartalmazza a Művelődési ház belső felújítását a vizes blokkokkal együtt , eszközöket beszerzését , és programok szervezését a faluban élők számára .A pályázat tartalmazza 1 fő kulturális munkatárs éves bérét és járulékait is. 

0001.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2018.

A CSAJÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2018. ÉVI ELSŐ EFOP PÁLYÁZATA

A Csajág Községi Önkormányzat is részt vesz a „Humán szolgáltatások fejlesztése Balatonfűzfőn és a Kelet-Balaton négy háttértelepülésén” című, EFOP-1.5.2-16-2017-00015 azonosító számú pályázati projektben.

A konzorcium vezetője, Balatonfűzfő Város Önkormányzata a Csajág Községi Önkormányzat, Királyszentistván Község Önkormányzata, Küngös Község Önkormányzata és a Papkeszi Községi Önkormányzat konzorciumi partnerekkel együtt 247 893 261 Ft összegű támogatási kérelmet nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Emberi Erőforrás Operatív Program, „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című pályázati felhívására.

A támogatási kérelem pozitív elbírálásban részesült, melyből 27 597 034 Ft támogatás érkezik a Csajág Községi Önkormányzathoz. A pályázati projekt 2018. március 6. és 2020. március 5. között kerül megvalósításra.

A település számára fontos, hogy a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlősége megvalósuljon, a többségi társadalom megismerkedjen ezekkel a hátrányos helyzetű csoportokkal, ez által a megismerés által pedig célunk az, hogy elfogadják e csoportok tagjait és beilleszkedésük könnyebb legyen. Ezt szolgálja a több mint 10 alkalmas rendezvénysorozat.

Többek között az egészségnapok alkalmával a rendezvényeken részt vevők megismerkednek az egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos tudnivalókkal, főzőverseny keretén belül az egészséges alapanyagok felhasználási módjával. Ezeket az eseményeket egyrészt egy-egy települési rendezvény keretében, ahol nemcsak a gasztronómia, hanem a hagyományőrzés is előtérbe kerül, másrészt külön eseményeket szervezünk a témában a települési rendezvényeken kívül. Az egészséges testmozgást is fontosnak tartjuk, emiatt sportnap megszervezésére is sor fog kerülni a 24 hónapos projekt időszak alatt.

A projekten belül fejlesztésre kerül a járásba tartozó települések, kultúrák, kisebbségi csoportok közötti kapcsolat, együttműködés, összefogva Balatonfűzfő, Királyszentistván, Küngös és Papkeszi településekkel.

Nyertes pályázat: 

/file/893/human_szolgaltatasok_efop--5-.pdf

/file/900/sajtokozlemeny_projekt_zarasarol_efop_balatonfuzfo_200605.pdf

 

Humán szolgáltatások fejlesztése Balatonfűzfőn és a Kelet-Balaton négy háttértelepülésén EFOP-1.5.2-16-2017-00015

https://www.kommunikacio-disszeminacio.hu/csajag

/file/893/human_szolgaltatasok_efop--5-.pdf 

/file/900/sajtokozlemeny_projekt_zarasarol_efop_balatonfuzfo_200605.pdf 

Sajtóközlemény a projekt indításáról

 


szechenyi_2020_logo_fekvo_color_rgb.jpg

 

 

 

 

 

Háziorvosi és védőnői szolgálat

Csajág Község Önkormányzat újabb nyertes pályázata 2018-ban. Az Önkormáyzati fejlesztések 2018 pályázat, ami által 7 839 869 Ft összegű támogatást kaptunk, amit a háziorvosi illetve a védőnői rendelő felújítására fordíthattunk. Új burkolatot kapott a rendelő és a mosdó, nyílászáró csere történt valamint az épület külső szigetelést és színezést kapott. Ennek a megvalósításához az önkormányzat 1 383 506 Ft összegű önerőt biztosított.

 

2017.

Rekortán pálya

2017 évi egyik nyertes pályázatunk, a Csajági Református Általános Iskola kinti sportpályájának a felújítása. Új rekortán pályát alakítottunk ki a régi betonpálya helyére. Önkormányzatunk erre a célra 14 833 841 Ft támogatást kapott, melyhez              2 617 737 Ft összegű önerőt tett hozzá, összesen 17 451 578 Ft-ból készült el, így a gyerekek egy jobb, korszerűbb pályán sportolhatnak.

23847565_1903886543272763_6846666689574461678_o.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csajágiak  honfoglalása

logo.jpgkep1.jpg

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma évek óta meghirdeti a Határtalanul programot. 2017-ben nemcsak az iskola tanulói kerekedtek fel, hanem a felnőttek is kedvet kaptak a határon túl élő magyar vidék felfedezésére. A Csajág Község Önkormányzata által benyújtott pályázat  keretében  Kárpátaljára indult küldöttség az iskolával közösen június 22-én.

Első nap a Nyírség nevezetességeivel ismerkedtünk. A penyigei Lekváriumot,  a túristvándi malmot, Tiszacsécsén a Móricz Zsigmond Emlékházat,a kopjafás temetőben, Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc síremlékét kerestük fel. Majd „némi” várakozás után átléptük az országhatárt, és rövid utazással elérkeztünk a Beregszász melletti Jánosiba, ahol elfoglaltuk szállásunkat. Másnap felemelő érzésben volt részünk: a Vereckei-hágón lévő Honfoglalási emlékműhöz zarándokolt el csapatunk.     Majd Munkácson megtekintettük a messziről magasodó várat, melyet Zrínyi Ilona védett 3 éven keresztül a Habsburgokkal szemben.

Kirándulásunk 3. napját Beregszászon kezdtük, az egykori Bethlen-kastélyban berendezett Beregvidéki Múzeum gyűjteményét mutatta be Sepa János és felesége, akik nagy gonddal ápolják hagyományaikat, őrzik magyar emlékeiket a nehéz mindennapok ellenére.

Amíg a csapat a múzeumot csodálta, addig Máhrné Imrei Mária igazgatónő találkozott a Beregszász melletti Kisbégányi Általános Iskola vezetőjével, és átadta az iskola részére gyűjtött adományunkat, amely nagy segítséget jelent kis közösségüknek.

Délután Ungvárra indultunk. A vár területén található turulszobor koszorúzása mellett különös élményben is részünk volt. A várban a magyar himnuszt hallhattuk felcsendülni, ugyanis a helyi gimnázium éppen ekkor tartotta érettségiosztó ünnepségét.

Utolsó reggel hosszasan búcsúztunk vendéglátóinktól, akik az elmúlt 3 napon minden kívánságunkat teljesítették, finom ízekkel, magyar muzsikával kényeztettek bennünket.

A „gördülékeny határátlépés” két és fél órája után Máriapócsra kanyarodtunk, ahol éppen ezen a napon tartották a pedagógusok hálaadó búcsúját.  Utolsó állomásnak a nyíregyházi Vadasparkot választottuk, majd egy finom vacsorával zártuk a programot.

Számunkra izgalmas időutazás volt ez a kirándulás, megtapasztaltuk, hogy milyen nehéz körülmények között élnek a kárpátaljai magyarok, mennyi történelmi és kulturális gazdagság jellemzi a vidéket, és milyen nagy az ott élő magyarok vendégszeretete.

Köszönjük az Önkormányzatnak és a Csajági Református Általános Iskolának a pályázat lebonyolításához nyújtott támogatását.

logo3.png  Farkas Béla  és Csapóné Máthé Zsuzsannalogo2.jpg

 

 

 

 

 

Határtalanul program 2017.

Videó:

https://www.youtube.com/watch?v=vYzJkloV0_c

 

2016.

Óvoda felújítás

Ebben az évben folytatódott óvodánk és bölcsődénk  felújítása köszönhetően a Belügyminisztérium erre a célra kiírt pályázatának segítségével.. Évekkel korábban pályázatból  új külső nyílászárókat és hőszigetelést kapott az épület. A mostani nyertes pályázattal, aminek összege 16 millió Ft, és önkormányzatunk hozzárakott 3 millió Ft-os önrészével pedig további  fejlesztések történtek. A tavasszal új tető került az épületre, a nyár folyamán erre napelemek kerültek.. Teljesen felújításra kerültek a csoportszobák új vakolattal és festéssel, a hozzájuk tartozó vizesblokkok, a folyosó, előterek. Új járólap, csempe, radiátorok, ajtók kerülnek a régiek helyére. Új energiatakarékos  gázkazánok is felkerültek a régi, elavult kazánok helyére.A fejlesztéseknek köszönhetően gyermekeink egy teljesen megszépült óvodában tölthetik mindennapjaikat.

 

2015.

KAMERA PÁLYÁZAT

A Belügyminisztérium által kiírt pályázaton elnyert 1,3 millió Ft összegből térfigyelő kamerarendszer lett kiépítve településünkön. A fontosabb pontokon elhelyezett kamerák képe egy központi irodába jut be, ahol monitoron folyamatosan nyomon követhetőek. A jelenleg 5 darab kamerából álló rendszert bővíteni tervezzük a jövőben.

img_20160120_125241.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Napelemes rendszerek telepítése Csajág Községben

KEOP-4.10.0/N/14-2014-0470

Elnyert támogatási összeg: 16,11 millió Forint.

Két épületünkre kerültek napelemek, a Művelődési ház és a könyvtár épületére, illetve a Polgármesteri hivatal épületére.

A 100%-os támogatottságú pályázattal nagy mértékben sikerült kiváltanunk a régi elavult gázkonvektoros fűtésünket elektromos fűtésre mindkét épületben.

20160413_161400.jpg

 

 

 

 

 

 

20160413_161610.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2013.

Ebben az évben megvalósult nyertes pályázataink:

Helyi értékeket bemutató hely létesítése (Falumúzeum)

Elnyert támogatási összeg: 5 millió Forint.

A Posta utcában lévő romos állapotban lévő önkormányzati épületből lett az elnyert támogatás segítségével kialakítva a múzeum.

 

Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infratrukturális fejlesztése valamint Közösségi intézmények/terek fejlesztése (KDOP-5.2.2/A-09-2009-0010)

img_4270.jpg img_4272.jpg

 

 

 

 

A pályázat közösen került beadásra  Balatonkenesével és Balatonfőkajárral. 2010-ben nyertük el a támogatást, de több Csajágon kívül álló ok is hátráltatta a megvalósítást.  2013 tavaszán az épület felújításra került. A régi iskolaépület felújításával a Családsegítő Szolgálat irodája, vizesblokkok, és közösségi tér kerül kialakításra.
Elnyert támogatási összeg: 14.403.490 Ft.

2012.

Bio- és megújuló energiafelhasználási (Kazán 2.0) startmunka mintaprogram támogatása

Támogató: Belügyminisztérium
Elnyert támogatás összege: 7.679.065 Ft.
A támogatásból a Csajági Egységes Óvoda és Bölcsőde fűtésénél az eddigi gázfűtés helyett a gazdaságosabb biomassza fűtésre történő átállást valósítjuk meg.
A biomassza kazán vásárlásán és beszerelésén  kívül 2 db tároló épület építése , 2 fő közmunkás fogalkoztatása , illetve szerszámok, eszközök vásárlása történik.

Megvalósítás ideje: 2012-2013.

 

2011.

''Energia-takarékosság fokozása Csajág Községi Önkormányzat intézményeiben, az épületek hőtechnikai adottságának javítása által című , ''KEOP-5.3.0/A/09-2010-0052" pályázat

uszt_logo_rgb.jpg

 
Csajág Község Önkormányzata 2009-ben pályázatot nyújtott be az „Energia Központ” Energiahatékonysági, Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Nonprofit Kft. KEOP 5.3.0/A/09 kódszámú, Épületenergetikai fejlesztések című pályázati felhívására.
 
A KEOP-5.3.0/A/09-2010-0052 azonosítószámú, „Energia-takarékosság fokozása Csajág Község Önkormányzat intézményeiben, az épületek hőtechnikai adottságának javítása által” című projekt támogatásáról 2011. februárjában döntött az Energia Központ. A megítélt támogatás a projekt összköltségének 50%-a, azaz 6.273.871 Ft.
 
A Támogatási Szerződés megkötése után Csajág Község Önkormányzata 2011. október elején kezdte el a projekt megvalósítását, amelyben 3 Csajág Község Önkormányzat tulajdonában álló és általa fenntartott épület került felújításra:
  • Polgármesteri hivatal (Csajág, Petőfi u. 1. 453/3 hrsz.)
  • Orvosi rendelő (Csajág, Vasút út 4. 252. hrsz.)
  • Napközi Otthonos  Óvoda és Bölcsőde (Csajág, Kossuth u. 129. 6. hrsz.)
 
A beruházás az önkormányzati ingatlanok energiatakarékos működtetését szolgálja. A Napközi Otthonos  Óvoda és Bölcsőde összes nyílászárója kicserélésre került, továbbá az épület hőszigeteléssel lett ellátva. A hivatal és az orvosi rendelő épületénél pedig a nyílászárók cseréje valósult meg. A kivitelező, Bakart Kft. végül 2011. október 28-án fejezte be a munkálatokat.
 
A projekt összköltsége 12.547.743 Ft, amelyből a támogatás összege 6.273.871 Ft volt.
 
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.

 img_3322.jpgimg_3332.jpg

infoblokk3_ka.jpg

 További képek a felújításról, illetve a felújított épületekről:

img_3330.jpg

img_3327.jpgimg_20111015_105505.jpg

 

 img_20111027_142204.jpgimg_20111015_104834.jpgimg_3334.jpg

 

 

 

 

 Játszótér felújítása Csajág közterületén 

"Új játszótérrel gazdagodott a település; a Bem utcában ünnepélyes keretek között adták át a napokban azt a játszóteret, amit a Csajág Röcsöge Kulturális és Szabadidő Egyesület pályázati forrásból valósított meg. A játszótér kialakítására több mint 2,6 millió forintot nyert az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból. Szedlák Attila Litér polgármestere, a kistérség elnöke a civil összefogást dicsérte a megvalósult fejlesztéssel kapcsolatban. Szólt arról, hogy Csajág a kistérség azon ezer fő alatti települései között, ahol az iskola és óvoda is található. A református egyház által fenntartott iskola jól példázza az egyház és az önkormányzat közötti elmélyült kapcsolatot. A parkban több funkciós csúszda, mérleghinta, homokozó, ügyességi játékok is találhatóak. Mielőtt a gyerekek birtokba vehették a játszóteret Dusicza Ferenc lelkész és Beke Zsolt helyettes esperes megáldotta és megszentelte az új parkot. A hivatalos átadóünnepség végén Polák Csaba, az egyesület elnöke, Dr. Bóka István országgyűlési képviselő, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Balatonfüred polgármestere valamint Verebélyi Zoltán helyi polgármester átvágta a nemzeti színű szalagot."
(hgy)
101_0665.jpg
 101_0673.jpg

 

 

;

  

 

 

 

 

További képek megtekinthetők a Bakony és Balaton LEADER HACS facebook oldalán ide kattintva

 

logo.jpg

 

 

 

emva_mondat.jpg

 

 

2008. Szeder utcai ívóvíz-hálózat bővítése (HÖF CÉDE)

2008. Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde udvari játszóterének  fejlesztése (HÖF CÉDE)

jatszoter-ovi.jpg

jatszoter-ovi2.jpg

 

 

 

 

 

 

 2009. Településkép fejlesztése Csajágon (UMVP III-as tengely)

 Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatás összege: 9.398.598 Ft.

fenykep0281.jpg

A beruházás 2009 őszén megkezdődött, és 2010. júliusában fejeződött be.
Ennek keretében megújult a kultúrházunk és a volt kis ABC épülete, így új nyílászárókat , hőszigetelést, vakolatot kaptak. A kulturházunk és ezáltal a könyvtár is térkőből készült akadálymentes megközelítéssel lett ellátva, illetve parkolóhelyek lettek kialakítva. A nagy parkolónk és környékén szintén térkövezés, növényültetés történt, kandeláber, padok, és szemétgyűjtők  kerültek kihelyezésre. Ezzel a parkosítással és felújítással a településközpontunk teljesen megújult. Szintén a pályázat keretein belül a József Attila utcában található játszótér is megújult, fák, cserjék lettek ültetve, szemétgyűjtők kerültek kihelyezésre és térkövezéssel az akadálymentes megközelítés is biztosított lett.

Ilyen volt és ilyen lett:

muvelodesi-haz.jpg

 fenykep0274.jpg

 

 

 

 

 

100_6871.jpg

fenykep0280.jpg

 

 

 

 

 

 

100_6930.jpgfenykep0283.jpg

 

 

 

 

 

 

 

umvp-logo0821.jpgeu_zaszlo.jpgleader_logo.jpgemva_mondat.jpg